- "Csak állok az ajtó előtt, ami mögött eltűnt a fiam… hallgatom, hogy megint beszél… de nem hozzám, hanem egy headsetbe és már nem is kopogok, inkább üzenek discordon."
Klári szavai olyan szomorúan csengenek és már semmi vádló, kioktató sincs benne. Érzések, igaz anyai érzések. A mondatok, a hang, a testbeszéd összhangban kiabálja: „nem értem mit csinálok rosszul!”
Azzal kezdődött a mediáció, hogy megkérdeztem Klárit, született-e bármilyen monológ a fejében, amit nem mondott ki még senkinek ebben a témában. A fenti mondatokkal zárta a feltódult érzéseit.
Dani velem együtt mozdulatlanul hallgatta végig édesanyját. Utána zavart fészkelődés közben a szemeivel került mindkettőnket. Már éppen feltettem volna a következő kérdésemet, amikor váratlanul megszólalt:
-Anya, szerintem én pánikbeteg vagyok!
Szívesen idézném szóról-szóra egy kamasz meglátásait erről a szorongásos zavarról, amellyel egyre többet találkozunk az elmúlt évtizedekben, de a döbbenet miatt még a szokásosnál is kevesebbet jegyzeteltem.
Letaglózott, de kicsit el is varázsolt, ahogy édesanyjához hasonlóan érzékletesen megfogalmazta, mit is él át, ha elhagyja a szobáját, benne a gépét, ami összeköti a „valósággal”. Számára a valóság a telefonon, a gépen zajló társasági élete. A Call of Duty katonatársai, a discordos csoportjai, a TikTok oldala…Ami a szobán kívül történik, az a „kell”.
Nagyon sok kamasszal foglalkoztam már, de ennyire érthetően még senki nem fogalmazta meg, hogyan is épül fel a saját kis világa. Megpróbáltam elmagyarázni mindkettőjüknek, hogy az ő félelme és szorongása nem pánikbetegség, hanem a FOMO.
(A FOMO az angol "fear of missing out" kifejezés rövidítése, amelynek magyar jelentése kimaradástól való félelem. Ez az az érzés, amikor valaki attól tart, hogy lemarad valamiről – legyen az egy társasági esemény, egy hír, vagy egy lehetőség –, amit mások élveznek vagy kihasználnak. Ez a félelem gyakran arra készteti az embereket, hogy folyamatosan ellenőrizzék a telefonjukat és a közösségi médiát, nehogy valami lényegesről lemaradjanak. Főbb jellemzői: Nyugtalanság és elégedetlenség érzése. Kényszeres viselkedés a közösségi médiában, a barátok követése. Aggodalom, hogy nem reagálunk elég gyorsan az üzenetekre. A FOMO szorongáshoz, stresszhez, levertséghez és kiégéshez vezethet.)
Dani megkért, hogy elővehesse a telefonját, mert ezt szeretné leírni. Kérdéseket tett fel ő és Klári is, és szépen-lassan egy kérdezz-felelek állt elő, amikor is megpróbáltuk minden viselkedési problémáját, dilemmáját belesulykolni a fomoba. Viccesen azért néha megjegyeztem, hogy a kamasz „mindjárt megyek”, az FOMO nélkül is minimum 30 perc, :-) ahogy a „semmi nem történt a suliban” is itt volt már velünk 30 évvel ezelőtt is.
Elrepült az idő és kivételesen házi feladatot kaptak. A következő egy hétben leírják, hogy milyen a tökéletes Anya Daninak, és fordítva. Higgyétek el, ez nem egy naív, álom forgatókönyve lesz majd. Klári vádaskodás nélküli, őszinte vallomása és Dani új „barátja” FOMO meglepő segítséget hoz számomra. :-)