Klári és kamaszfia kicsit késve érkeztek hozzám az első, közös mediációra. Dani flegmán ledobta magát a kanapéra, ahol a múlt héten olyan felszabadultan mesélt nekem….én kézzel jeleztem az asztal melletti székekre mutatva, hogy most itt folytatjuk. Az arcáról olvasni lehetett a gondolatait.
Milyen érdekes, ahogy szavak nélkül is megérthetjük és érezhetjük a másik ember viszonyulását hozzánk. Sehol nem láttam azt a fiút, akivel cinkos beszélgetésen megosztottam a saját történetemet, aki mosolyogva vállalta fel a mediáció folytatását. Tudtam, hogy valami ismét történt otthon. Klári szabadkozott fia viselkedése miatt, de jobbnak láttam túllendülni a dolgon és semmisnek tekinteni, az amúgy udvariatlan pillanatokat.
A következő 2 órában próbáltam az összes köztük lévő feszültséget felszínre hozni. Ilyenkor – a kereteket betartva – helye van az indulatok kifejezésének. Nem csupán a feszültség levezetése a cél. Az irányított beszélgetés során lehetőség van arra, hogy megszakítás (beleszólás) nélkül beszélhessen mindkét fél. Ilyenkor sikerülhet olyan momentumig eljutni, aminek kimondására nem kerülhet sor otthon egy veszekedés/vita alkalmával, mert folyamatosan félbeszakítjuk egymást.
Danit megkértem, hogy őszintén mondja ki, szerinte miért vannak itt. A gépiesen felmondott, nagyfiús, dühös és szemrehányó vádaskodása lassan átcsapott egy kisfiús, igazán gyermeki értetlenségbe. A „miért akarod elvenni a játékomat”, „más is folyton ezt csinálja”, „ciki anya vagy”, „ha szeretnél” típusú, jelentésű mondatok záporoztak bele a levegőbe. Nem nézett az édesanyjára, csak úgy, egyszerűen betöltötte a szobát a sok sérelem. Már nem kiabált, inkább mérhetelen csalódás és szomorúság érződött a hangjában, amiért senki nem érti, hogy ő így boldog. Rákérdezésre ezt a kifejezést ő abban látja megvalósulni, ha azt csinálhat, amit csak akar.
Klárit igyekeztem előtte felkészíteni arra, hogy a legjobb forgatókönyv szerint is lesznek fájdalmas pillanatok. És ezek nagyon hamar eljöttek. Nem lehet hozzászokni ahhoz a részhez, amikor egy szeretetkötelék két végén szomorú vagy dühös embereket látok, és akiket a beszélgetéssel még egy kicsit tovább is távolítok egymástól.
(Ugyanis, amikor kifejezzük a valós érzéseinket már indulatok nélkül, akkor valami megváltozik. Bántó kifejezések, kiabálás, gyűlölködő pillantások nélkül marad a valóság. Ez pedig az a szükségletünk, amit a pszichológia lefordít nekünk bizonyos hiányzó érzelmekre. Egy szakember számára ez a kulcspillanat a mediáció során. Megtalálni mindkét oldalon azt a szükségletet, ami sérülést okozott.)
Klári szavai először indulatos magyarázkodásnak és kioktatásnak hatottak Dani felé. Majd néhány segítő kérdéssel ő is lecsendesedve folytatta. Már nem az iskolai jegyekről, a teniszről, a rendetlen szobáról beszélt, hanem az aggódásról, a jövőről és hiányérzetről.
Ültünk hárman egy szobában, ahol az elmúlt órákban anya és fia olyan dolgokat mondott egymásnak, amelyek fájtak mindkettőjüknek. Nem volt fellélegzés, megkönnyebbülés….csak szomorúság. Ilyenkor lefordítom, összegzem a történteket, hogy tudják sikerült, ez volt a cél. A jegyzeteim alapján visszamondom azokat az általuk mondott kulcsszavakat, mondatokat, amelyeket tovább fogunk vinni a következő alkalomra.
Hát így zajlott az első közös mediáció Klári és Dani között. Elengedtem két szomorú embert, de nem aggódtam. Tudtam, hogy a következő egy hétben az itt elhangzott mondatok többsége új értelmet nyer mindkettőjükben.
folyt.köv.